Iskolánk a 2024/25-ös tanévre elnyerte a Boldog Iskola címet. A cím elnyerésének előzménye a tavalyi tanévben néhány kollégám által és általam is elvégzett Erősségközpontú Oktatási Program továbbképzése, mely a 2023/24-es tanévet az iskola egyes alsós és felsős osztályaiban/csoportjaiban már végigkísérte. Az idei nyáron több pedagógus csatlakozott még a tantestületből a Boldogságóra Programhoz.
De mit is takar ez valójában?
Ez a program a pozitív pszichológia eszközeire támaszkodva segíti elő a tanulók mentális egészségének és jóllétének a fejlesztését, mindezt élményalapú környezet megteremtésével. Támogatja a gyerekeket, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek és egészséges megküzdési stratégiákkal reagálhassanak az élet elkerülhetetlen kihívásaira.
Mentális egészségünk minden életkorban fontos szerepet játszik. A Program számtalan lehetőséget kínál ennek fejlesztésére. Kifejezetten alkalmas arra, hogy az általános iskolás életkorban lévő, minden szempontból nagyon fogékony gyerekek hozzáállását, beállítódását, személyiségét alakítsa, mely a gondolkodásmódjuk, hozzáállásuk pozitív irányba változásában mutatkozik meg. Ebből egyértelműen következik, hogy a későbbi életük megalapozásában is nagy szerepe van.
A Programot használva az elmúlt egy év tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy mind az egész tanórás, mind pedig az óra részleteiben használt „tananyag” hatással voltak a gyerekekre és természetesen rám is.
A kezdeti izgalom a továbbiakban is megmaradt, végigkísérte a tanévet, az osztály mindig várta a foglalkozásokat. Nagyon megragadta őket a vizuális hatás (kép, videó, zene), aminek hatására jól lehetett velük beszélgetni egy-egy témáról.
Tetszett, hogy a gyerekek egyre jobban megnyíltak egymás előtt, bátrabban mertek mesélni érzelmeikről, gondolataikról. Megtanultak figyelni egymásra, türelmesnek lenni és elfogadni azt, ha esetleg valakinek más volt a véleménye, mint az övék. Sokat fejlődtek abban, hogy egymás felé szeretettel és tisztelettel forduljanak. A foglalkozások hatására javult a gyerekek problémakezelő és problémamegoldó, valamint koncentrációs képessége is.
Pedagógusként nagyon élveztem azt, hogy az eddig megszokottól eltérő helyzetben lehettem együtt tanítványaimmal és más oldalukról is megismerhettem őket. A Program nagyon részletesen dolgoz fel egy-egy témát, erősséget; és a játékokat, élményeket, témákat több közül választhattam ki, az osztály érdeklődéséhez, szintjéhez igazodva. Nagyon sokrétűen használható tananyagot rejt magában a Program, több korosztály számára is.
Az élményszerű feldolgozás miatt pedig a gyerekek mindig azt érezték, hogy az EKOP-os óra nem is tanulás, inkább csak szórakozás; köszönve ezt a kötetlen, kellemes légkörű tanulási helyzetnek is, amit kínál a Boldogságóra Program.
Örömmel töltött el, hogy a tanév végén a gyerekek mind pozitív gondolatokat fogalmaztak meg a foglalkozásokon való részvételről.
Ez a legjobb és legerősebb motiváció számomra a folytatáshoz!
Sáfrány Emőke
tanító